A fogoly bíboros

Marschalkó Lajos verse

Kemény az éj a véres cella mélyén,
A sátán áll őrt kint az éjszakán
És akit őriz, annak nincsen társa,
Csak a világot vádoló magány.
Körötte szurony, géppisztoly és börtön
S hol a halál a szolgává lett földön
Mártírokat és rabokat soroz,
Ti szabad népek! Moszkva börtönéből
Üzen néktek a fogoly bíboros.

„Egyedül álltam Istennel Hazáért,
Hogy ránk szakadt a gyilkos Ázsia,
De Boldog Asszony zsoltárát zokogva
Velem jött népem millió fia.
Gyilkos erő bár eltörte a kardot,
Krisztus keresztje, a magasra tartott
Égi jel itt a Tisza-táj felett,
Ti szabadok, ti gondtalanul alvók,
Az én keresztem védett titeket.

Úr Krisztusért, így szemben egy világgal
Óvtunk elomlott, árva kis hazát,
Hogy véres testünk gátját át ne törje
A tankcsordákkal járó szolgaság.
Kreml Cézárja küldhette el az átkát
Ha nem maradt más, csupán az imádság,
Csak Isten fent a halk csillagokon.
Én tudtam, hogy a népemnek az égből
A szabadságot leimádkozom.

Muhinál Ugrin, Tomori Mohácsnál,
Vártam én is, hogy mozdul a világ
S nem hagyja veszni szemben Góliáttal
Szabadságáért harcoló fiát.
Hisz azt védtük itt, ami a tiétek,
A Lelket, mely az oltárokon égett,
S karácson éjjén kialudt a fény,
Magam maradtam, mint egykor a Mester
A Golgothának éjbe hullt hegyén.

Rabbá lett népek sóhajviharával
Üzenek hát az Óceán felett:
A szó, a színes biztató ígéret
Nem elég már, ha nem követi tett.
Éjfélre jár, s a rendült földnek hátán
Felétek indul poroszlónk – a Sátán
S szabadságért, ki harcolni nem mer,
Ha elhagyja az Úr Krisztus vitézét,
Szolga lesz a földön minden ember.

Mert itt minden nap új bitófát ácsol,
Minden óra egy új börtönfalat,
Minden tűnő perc elrabol egy lelket
S Krisztus nyájából semmi sem marad.
Ha halljátok, hogy lánc csörög a földön,
Ha érzitek: most zárul be egy börtön,
Hóhér kezén, ha áldozat zokog,
Ébredjetek! Ti gondtalanul alvók
Hisz a mi sorsunk, a Ti sorsotok!

Ha nem segíttek, összedől a templom,
És rabot szül a tört szívű anya
S a ti negyvennyolc csillagotok helyén
Ott ég majd Sztálin véres csillaga.
Hogy ki ne hunyjon lelketeknek fénye,
Ti a világnak utolsó reménye,
Ki még Washington csillagába lát,
Szabadság népe! Tettel és imával
Rontsd le a véres börtönünk falát”

... Kemény az éj a véres cella mélyén
A Sátán áll őrt kint az éjszakán,
És akit őriz, annak nincsen társa,
Csak a világot vádoló magány.
Körötte szurony, géppisztoly és börtön
S hol a halál a szolgává lett földön
A mártírokból légiót soroz,
Ti szabad népek! – Moszkva bilincséből
Üzen néktek – a fogoly bíboros.

1949


* * *