Kékkői László verse
Ma még február van.
A szó is oly rideg!
Még benne van a tél,
Fagy, dér, hó, hideg,
S a tavasz még nem él.
Holnap március lesz
S egyszerre mintha
Magasba szállna
Ezer kis hinta:
Sok röpke mámor.
S valóra válna,
Amiről Ámor
Szívünknek mesél.
S ha zúg a szél,
Már nem a tél,
Nem a hideg,
Fagy, fellegek
Vannak vele!
Mámorral, fénnyel
Van tele,
És a neve:
Víg ébredés.
Hogy zúg a szél!
Remeg bele
A lelkem is.
Remeg bele
A fák rügye;
Ez a tavasznak
Szív-ügye.
Lerázzuk gyorsan a tegnapot,
És a napot
Dallal köszöntjük.
S köszöntlek én is tégedet.
A télre mégis,
Te is, meg én is
Múltat dobunk
És álmodunk
Napot, meg felleget;
Felénk mosolygó
Kék eget.
A szó is oly rideg!
Még benne van a tél,
Fagy, dér, hó, hideg,
S a tavasz még nem él.
Holnap március lesz
S egyszerre mintha
Magasba szállna
Ezer kis hinta:
Sok röpke mámor.
S valóra válna,
Amiről Ámor
Szívünknek mesél.
S ha zúg a szél,
Már nem a tél,
Nem a hideg,
Fagy, fellegek
Vannak vele!
Mámorral, fénnyel
Van tele,
És a neve:
Víg ébredés.
Hogy zúg a szél!
Remeg bele
A lelkem is.
Remeg bele
A fák rügye;
Ez a tavasznak
Szív-ügye.
Lerázzuk gyorsan a tegnapot,
És a napot
Dallal köszöntjük.
S köszöntlek én is tégedet.
A télre mégis,
Te is, meg én is
Múltat dobunk
És álmodunk
Napot, meg felleget;
Felénk mosolygó
Kék eget.
Nagyvárad, 1943. február 28.
* * *